Párbeszd

Ó , hányszor megírtam már azt meg ezt,
Hiányt, búcsúkat, örömet, könnyeket,
Emberséget, vágyat, szerelmet,
Talányt, bölcseletet, bús lemondást,
De a szavak nem vittek közelebb.

Néztük egymást, gyakran együtt voltunk,
Egymás szívéig mégsem jutottunk,
Tévhiteink tavába bújtunk.
Átöleltél és átöleltelek,
És a csókok sem vittek közelebb.

Mentünk, a ssok közösnek hitt lépés,
Élmények várából eltervezgetés,
Haladásunk az elég felé
Kézenfogva elvittek messzire.
A távolság sem szépítette meg.
Ha ssem szó, ssem ölelés, ssem idő,
Mintsem közös múltunk neked nem elég
Fogadni a szívünk örökét,
Még nem elég, hát miért nem elég?
Mondd meg hát, Isten, mi a szeretet?

Csak az, mit most teszel, a párbeszéd,
Hogy mindent, amióta a Földön élsz,
Emberséget, vágyat, szerelmet,
Talányt, bölcseletet, bús lemondást
Mindig hűen velem beszéled meg.