MIÉRT E HARC

Európa feledte háborúk zaját,
Európa temette árvák sírását.
Pincéknek sötétje papírokon serceg,
Sárguló papírok őrzik a félelmet.
Említik vajúdást sötét pincék mélyén,
Gyermekek sírását az anyáknak ölén.
Kevesek mesélnek szirénák hangjáról,
Sírba szálltak ők már ebből a világból.
Elvitték emléket, csak a sírok tudják,
Földnek a mélyében porszemek álmodják.
Megrázkódnak olykor, soha nem felednek,
Milyen is volt akkor, ha sírtak fegyverek.
Őrültség volt mindig, rombolni a szépet,
Patakok vérében nézni tükörképet.
Farkas lett az ember, rosszabb a farkasnál,
Arcra fagyott vigyor a haláltusánál.
Osztoztak a koncon, megharcoltak érte,
Könyörgött kegyelmet, hiába is kérte.
Jaj, a legyőzöttnek, jaj, a kifosztottnak,
Haramiák koncon mindig is osztoznak.
Jóra szánt az Isten, csodás földön ember,
Ennek az örömét éljed szeretettel.
Megfürödjél fényben, a kék égből kapod,
Boldogság örömét másoknak adhatod.
Meg kéne tagadnod gonosz uszítását,
Nem szabad feladnod békességnek vágyát.
Ha kell, akkor harcolj, pálmaággal kézben,
Emberi arcodat ne adjad fel, kérem!