كلمات
Az érzés, mely éjszakákat átölelve él benned, szíved dobbanása hallatszódik, elment...
Mély, magasztos sóhajok hagyják el ajkaid, arcodon fájdalmas könny mosódik. Mintha tegnap láttalak volna, mintha két kezed támaszt adna, melyre hajthatnám fáradt lelkem, de mára csak emlék mit az idő sem felejtet.Látni ha boldog, látni ha bús, látni a bajban s látni a jót.
Kell e ember kinek kínlódó sorsa? Hisz ilyen az élet ejj te ostoba...
Kell az ilyen ,kell mert szeret, mert nélküle üres a képkeret.
Zord hamuból lettél az aki, kell melléd valaki, kinek szíve pont tiedhez illik, ki a bánatod elfeledteti.Vállaid nyomják még a terhek, vajon miért ,hogy idegenként lettek.Tetteiden elmélkedve csak az lát tisztán, ki odafentről figyel, ki így intézte balladád...