A létezés dalát

Az utolsó is valamiben első,
Nem baj, ha néha elmos az eső.
A múltat viszi tovább patakban,
Előre haladva. Sosem vagy egyedül,
hisz ott vagy mindig magadnak.
Lelked a magja mindannak, amit itt látsz,
Zenéd nélkül csak üres mozgás, nem pedig tánc.
Néha sírsz, de a legszebb ránc nevetésből fakad.
A bölcs is megteszi, de aztán tovább halad.
Engedd le falaid, ne légy borúlátó.
Utad előrevisz, múltad tanárod
volt. Jelennek örvend a boldog ember,
Tudása, szeretete végtelen, mint a tenger.
Teremts egy világot, mint tavasz a virágot.
Odaadás a tápláléka, két kézzel palántálod.
Földed pajzsod, otthonod az ég,
Ha lehunyod majd szemed, ne félj, az még nem a vég.
Legyen béke, ne a világvége,
Adj helyett jobban hangzik a kérem szépen.
Katonák? Legyenek védelmezők, óvjanak.
Orvosok? Gyógyítóként hozzák az oltalmat.
Nincs jó, sem rossz, csak az Egység.
Szétnézni, összegezni, ne legyen restség.
Összetartás így születhet, fény költözik a szívekbe.
Ha újra nő a fű - szertelen ízekben -,
Nem vágysz újra rettegett hírekre.
Hagyd ott a rombolást, építs nagy palotát.
Fogadj be mindent, vedd a jó oldalát,
Élvezd a létezés dalát!