A múltba visszavágyom oly nagyon, Ha sír a könny, peregve arcomon, Veszett a kincs, de fénye nem kopott, A múlt ködében álom ott ragyog. Mesélne múlt, mi nékem oly becses: S a szépre, gyöngyre, kincsre leltem én, Finom kezek csiszolta ékszerére, Virág mezőnek útjain keresve. S ha gyöngy ragyogna újra én felém, A fénysugárka és a gyöngyszemek, Ha szenderegne már a képzelet, S az éj csodája szülje szép mesét. E látomást az én dalom ma várja, Jöhetne már a csendes éjnek álma!