Tíz éve múlt...

A múlt pihen, idő rohan tovább,
Az álom írta sorsbetűimet,
Közéje festve régi képeket,
S a pergament, az így mesél csodát.
Hiába gyűrt papír, mi sárga már,
A fénymosoly ma újra felragyog,
S a perc a régi, szív is úgy dobog,
Feledhetetlen égi csillanás.
Röpít az álom és a pillanat,
S a bája, édes ámulat meséje,
Tavasz virágja festi ezt a képre,
S egy égi hang, a kis madárka hangja.
E dal hiánya fáj, ha kél a Nap,
S az ébredés magánya rám tapadt.